„A színház a megérintésnek a művészete” - Interjú Juhász Róza színművésszel

Anera

Jászai Mari több mint fél évszázadon át a Nemzeti Színház tagjaként minden szerepében kiváló alakítást nyújtott, a színésznőt az egyik legkitűnőbb magyar tragikaként tartja számon az utókor. Ránk hagyott emlékiratai azonban nemcsak a sikereit, a fényes életútját idézik meg, hanem a mögöttük rejtőzködő számos küzdelmet, amelyeket elsősorban önmagával vívott. A „Magam keresése” című monodrámát, amely Jászai Mari levelei és naplója alapján készült, a Bánffy György Kulturális Szalon rendezésében december 10-én, csütörtökön 19 órától a Duna Palota Színháztermében láthatja a közönség. Ez alkalomból a magyar színjátszás felejthetetlen tragikáját alakító Juhász Róza színművészt kérdeztük a darabról, annak előzményeiről, valamint az alakítással kapcsolatos személyes vonatkozásokról.

 

- Mikor született meg az elhatározás, hogy megidézze Jászai Mari alakját?

 

- A Színművészeti Főiskolán, amikor először a kezembe vettem Jászai Mari 1927-ben kiadott eredeti naplóját, a visszaemlékezései olyan hatással voltak rám, hogy nem tudtam letenni a kötetet. Furcsa érzésem támadt, mintha az édesanyám életét olvasnám. A karakter-, a sorshasonlóság nagyon megérintett, azóta őrizgettem magamban ezeket az érzéseket. Később, amikor még élt Jászai Joli néni és viszonylag aktív volt, arra gondoltam, milyen jó lenne a magyar színjátszás nagy tragikájának alakját felidéző darabot készíteni. Beszélgettünk róla, tervezgettünk Balatoni Mónikával, de ez a folyamat akkor elakadt. Most újra nekifutottam és végre megszületett a „Magam keresése” című monodráma Jászai Mari levelei és naplója alapján.

 

- Hogyan készült a darab?

 

- Dömölky János filmrendezőt kértem meg, hogy gondolja át és állítsa össze a monodrámát, aki addig olvasgatta az emlékiratokat, amíg beleszeretett Jászai Mariba. Ő tervezte meg a színpadképet, gyűjtötte és állította össze ehhez az anyagot.

 

- Mennyi időt vett ez igénybe a szerepnek a megtanulása?

 

- Nehéz megmondanom, mert először megtanultam azt a nagyobb terjedelmű anyagot, amiből egy részt olvashattam a színpadon. Ennek én nem vagyok a híve, de miután Dömölky János látta, hogy túl tömény a darab, tett bele leveleket, amiket felolvashattam. A szövegek nehezek, nagyon érdekes a szórendjük, ma már nem így beszélünk, és ettől volt nehéz megtanulni.

 

- Jászai Marit a Nemzeti Színház nagyasszonyaként tartja számon az utókor, akinek a nevét 165 év elteltével is többek között színházak, utcák, közterek viselik. Miért kellett önmagát keresnie a kor ünnepelt színésznőjének?

 

- Arra tudok hagyatkozni, amit ő leírt a naplójában, a leveleiben. Visszanézve az életútját kirajzolódik, hogy a tehetsége elpalástolta a személyiségét. Mint megfogalmazta, egy olyan gyönyörűséges palástot viselt, ami eltakarta a valódi énjét, ez ugyan adott egy külcsínt, de ő arra volt kíváncsi, hogy ki ő is valójában. Ő színésznek született, és ez olyannyira természetes számára, hogy úgy érzi, színház nélkül a személye sem létezhetne. Azt írja, a színpadon érezte magát otthon, az életben nem az elvárásoknak megfelelően viselkedett, emiatt gyakran ostorozta önmagát. Sokakat megsértett, nem tudott kedveskedni, azért hogy szimpatikus legyen bárkinek is. Karakteres személyisége miatt nem lehetett könnyű együtt dolgozni vele, azonban a világraszóló színészi teljesítményét sem lehetett megkérdőjelezni. Az általa nagyrabecsült Szigligeti Ede hívta a Nemzeti Színházba, tőle kapta az Antigoné szerepét, ami számára az indulást jelenttette.

 

- Előrevetíttette ez az alakítása azt, hogy ő ilyen típusú szerepeket fogja játszani a későbbiekben?

 

- Szigligeti meglátta ezt benne, illetve tragikát kerestek a Nemzetibe. Megnézték Jászai Marit a Bánk bán Gertrudisának szerepében és még két darabban, amiről nem tesz említést az emlékiratában. Az első darab után már alá is íratták vele a szerződést.

 

- Ez abban az időben sem lehetett szokványos…

 

- Nem, mert kellett volna próbát játszania a Nemzeti Színházban, ezt nem tette meg, mivel azonnal leszerződtették. Maga írja, hogy szóvá tette valamelyik lap, hogy „mi az, hogy ő nem vendégjátszik”…

 

 

- A Magam keresése című monodráma milyen korszakát idézi meg Jászai Marinak?

 

- Teljesen átfogja azt, megidézi az egész életét a kezdetektől a végéig. Nem véletlen, hogy hatórányi anyag készült az életpályájáról, hiszen a személyiségének a sokfélesége megkövetelte mindezt. Többek között nagyon sok közéleti cikket írt. Jászai Mari gyakran publikált újságokban és a közéletben is megmutatkozott, ami nem jelenik meg a monodrámában. Emlékirataiban leírja, hogyan viszonyult a Petőfi Társasághoz, amely tagjai között tudhatta őt, illetve olyan dolgokat oszt meg az visszaemlékezéseiben, amik az ő személyiségéhez hozzátartoztak. Nagy példaképe Széchenyi István, akinek a sírjához minden évben elzarándokolt. Petőfire ugyanúgy felnézett. Mindkettőjüket őszintén tisztelte azért a lángért, ami bennük égett: az odaadást a nemzetért, a hazáért.

 

- Mennyire találkozik az ön személyisége Jászai Mariéval?

 

- A színházról, a szakmáról való gondolkodásom, hogy ezek a tragikai szerepeket milyen fontos eljátszani, az nagyon hasonló. Én a mai napig rászólok bárkire, ha beszélget a takarásban, és megesik, hogy néznek rám és nem értik, hogy miért. Ettől az ember nem lesz szimpatikus, de a szakma iránti tisztelet megköveteli mindezt, a színpadi fegyelmetlenség, a takarásban lévő kvaterkázás szerintem nem megengedhető. Jászai saját magáról írja, hogy a humor az egyetlen dolog, ami belőle teljesen hiányzott. Ebben nem hasonlítunk, mert az én személyiségemben van humor, lágyság, huncutság és közvetlenség. Az indulásom hasonlóan nehéznek bizonyult, ez a hátrányos helyzet megmutatkozott, amikor a Színművészeti Főiskolára felvettek Kerényi Imre osztályába. Vidéki lányként más életkörülmények között nevelkedtem, mint aki könyvek között nőtt fel, nem beszéltem nyelveket, nem jártam a felvételit megelőzően színházi stúdiumokba, így nehezebben mentek a helyzetgyakorlatok is.

 

- A nehéz életsorsot megélt színművész ebből előnyt kovácsolhat egy-egy alakításban. Ez nem mérvadó?

 

- Ez tehetség kérdése. Valószínűnek tartom, hogy a tehetség karöltve jár az érzékenységgel, amit meg is kell tudni mutatni a nézők felé. Ezt nem lehet megtanulni, ezzel vagy rendelkezik a színész vagy nem. Hányszor megyünk fel a színpadra, úgy, hogy az az érzésünk, úristen, most mi lesz!? És aztán ott vagyunk a színpadon, találkozunk a közönséggel és majdnem, hogy tőlünk függetlenül megérintjük egymás lelkét. Ez a tehetség, amit valaki megérez, és ki tudja nyitni az ott ülő lelkét azon az estén.

 

- Változik mindez sokadik előadás után?

 

- Akkor is vannak színárnyalatnyi különbségek. Bemutatóknál kihegyezettebb ez az állapot, ilyenkor úgymond ráfutunk a bemutatóra. Ha jól van megrendezve a darab és erős alapokon áll, akkor másfajta eufória születhetik meg az előadásban. Általában tíz előadás alatt érik össze a történet, az ember belelendül, és másképpen lehet ugyanolyan erős hatása a színjátékának, mint a bemutatón. Erről egyébként a szerelem jutott az eszembe, a nagy katartikus lángolás, közben, ahogy telnek az évek, mindez átmegy egy más minőségbe. De ha illenek a párok egymáshoz, akkor az tud ugyanolyan erős lenni, mint a kezdetben.

 

- A művésznő tervezi saját emlékiratai megírását?

 

- Nem

 

- És később?

 

- Ez még nem jutott eszembe. A rendezés az egy új szerelem, a színészet mellett nagyon fontos számomra. Nyolc-tíz évvel ezelőtt kezdett foglalkoztatni, most már egy-két darabot rendeztem.

 

- A december 10-i előadás apropóján megosztaná néhány gondolatát az olvasókkal?

 

- Jászai Mari emlékiratai hozzám nagyon közel állnak, de már említettem más beszélgetések alkalmával, hogy vannak benne olyan részek, amelyek túl személyesek a számomra. Ezeket nem fogom megmondani, mert akkor beazonosítja a néző és az nem jó. Nyilván nem én vagyok Jászai Mari, de sok olyan élethelyzete, mozzanata van a darabnak, ami engem személyesen érint, ettől az izgalmassá válhat az előadás. Azt gondolom, hogy Jászai Mari emlékét ápolnunk kell, én így tudom mindezt megtenni, hogy a saját kezűleg leírt gondolatait elmondom, kicsit úgy mintha ő lennék.

 

- Kérem, mondjon pár szót a pályájáról!

 

- Ha visszanézek a pályámra, én magam megdöbbenek azon, hogy milyen szerepeket játszottam el, köztük szép számban, Shakespeare darabokban. A jövőben szeretnék néhány olyan szerepet eljátszani - ami a koromból adódóan lehetséges - mint amiket Jászai Mari játszott. Ez egy nagy vágyam. Egyébként szeretem a humort és a vidámságot is, a Magyar Színházban most mutattuk be Carlo Goldini: Chioggiai csetepaté című komédiáját, amelyben játszom. A Muzsika hangjában is egy viszonylag humoros karaktert játszom Tóth Éva kolléganőmmel kettőzve. Több különböző műfajú és korosztálynak szóló darabot is volt szerencsém színpadra állítani. Veszprémben Molnár Ferenc: Liliom című darabját rendeztem a közelmúltban. A színészkollégákkal álom volt dolgozni, fantasztikus időszakon vagyunk túl. Az előadások teltházasak, a közönség nagyon szereti ezt a darabot. Mindenütt emberek ülnek a nézőtéren, akiket meg kell szólítanunk a szívükön, a lelkükön keresztül. A színház a megérintésnek a művészete. A legnagyobb parancs a szeretet, erre kell felfűzni a színházat is. Én ennek vagyok a híve.

 

Gajdos Erzsébet

Az előadásra belépőjegyek 2000 Ft-os áron igényelhetők a szalon@banffyszalon.hu e-mail címen.

 

http://banffyszalon.blogstar.hu/./pages/banffyszalon/contents/blog/22948/pics/lead_800x600.jpg
interjú,jászai,juhászróza,színház
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?